Holnap lesz az Ukrajna elleni orosz invázió kezdetének első évfordulója – Ukrajna rendkívüli intézkedéseket hozott, mivel tartanak attól, hogy az orosz haderő átfogó támadásokat indít majd az ország ellen.
Franciaországban a javuló járványhelyzetre való tekintettel a koronavírus-járvány terjedését korlátozó intézkedések enyhülnek, egyesek pedig meg is szűnnek február 1-től - közölte a szaktárca illetékes igazgatósága.
Egy átlagos hét az irodában már csak keddtől csütörtökig tart, legalábbis egy, az irodákban végzett mobiltelefon-aktivitásról készült tanulmány alapján. A Placemake.io és a Visitor Insights elemzői az Egyesült Királyság több mint 500 utcájában anonimizált telefonadatokat vizsgáltak 2019 és 2022 között - írja a BBC.
A magyar vállalkozások csupán harmada kezeli valamilyen mértékben strukturáltan az innovációt. A mezőny szétszakadt, van egy szűk elit, amely érti a területet, de a vállalkozások 40-45%-s szerint ez az egész téma nem releváns számukra. A pandémia leginkább az otthoni munkavégzés és a kereskedelmi szektor esetében lendített a digitalizáción, más területeken vagy szektorokban nem történt jelentős előrelépés. Egyebek mellett a hazai cégek újításokkal kapcsolatos attitűdjéről, valamint a K&H innovációs indexről beszélt a Portfolio Business podcast új adásában Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője.
A rezsicsökkentés módosításával az irodai munkavégzés még azok számára is vonzóbbá válhat, akik eddig folyamatosan otthonról dolgoztak. A következő hónapokban azonban nemcsak a munkavállalók, hanem a munkáltatók is igyekeznek majd csökkenteni az energiafelhasználásukat, így az energiahatékony irodaházak felértékelődnek majd. A szolgáltatott irodák iránt is várhatóan megnövekszik a kereslet, mivel a bérleti díjba foglalt üzemeltetési költségek révén pénzügyileg stabilabb lehetőséget tudnak nyújtani a bérlőknek – derül ki a New Work elemzéséből.
Már ma reagált a legnagyobb német szakszervezet Elon Musk tegnap nyilvánosságra hozott ultimátumára, miszerint a Tesla munkatársai ne "telefonálgassanak", hanem menjenek vissza az irodába dolgozni.
Nagy felháborodást váltott ki az Egyesült Királyságban Jacob Rees-Mogg konzervatív kabinetminiszter legutóbbi akciója. A jobboldali politikus az otthonról dolgozó köztisztiviselőknek jelezte, hogy várja őket az irodába. A közszolgákat képviselő szakszervezet főtitkára szerint Rees-Mogg politikai hasznot vár attól, hogy céltáblává teszi a köztisztviselőket - írja a brit City A.M.
A Covid szörnyűségeiről, társadalmi, gazdasági, emberi nehézségeiről rengeteg szó esett már, és megszülettek az első, a koronavírus nyerteseiről szóló tanulmányok is. A pandémiáknak ráadásul vannak „forradalmi” hatásai, vitathatatlanul ide tartozik a digitalizáció felgyorsulása. Több munkaadó és munkavállaló az irodai munkavégzés radikális megváltozásáról, hatékonyságának növekedéséről, a környezeti és esélyegyenlőségi dilemmák radikális új, pozitív útra tereléséről áradozik. Vegyük is végig ezt a három „áttörést”, vajon tényleg eljött a „Fehérgalléros Kánaán”? Spoiler alert: szó sincs róla, semmi nincs ingyen, ráadásul tenni is kell még ezek megvalósításáért.
A koronavírus-járvány miatt egyre elterjedtebb az otthoni munkavégzés, és az új helyzet nemcsak a munkáltatókat, hanem a szabályozói oldalt is kihívások elé állítja. Ha rátekintünk a hazai környezetre, azt látjuk, hogy sok kérdésben nincs még egyértelmű útmutatás, így nehéz például megállapítani, hogy üzemi balesetnek számít-e, ha például az éppen irodának használt lakásunkban elbotlunk a konyhába menet vagy munkaidőben forráz le minket a teavíz. Az alábbiakban egy ismertté vált német példa segítségével járjuk körül, milyen következtetéseket lehet levonni a területet szabályozó jelenlegi hazai előírásokból.
A következő egy hétben megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában - jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
Új intézkedéseket jelentettek be Franciaországban az omikron variáns megfékezésére, ezek között van az is, hogy hetente három napot kötelező otthonról dolgozni – számol be a hírről a Bloomberg.
A koronavírus-járvány negyedik hullámának leszálló ágában törvény született a távmunkáról Magyarországon. A kormányzat ezt a második hullám óta ígéri, a negyedik hullámban pedig már nem is volt ajánlás az otthoni munkára vonatkozóan. A törvényi szabályozás értelmében a munkáltatónak és a munkavállalónak változatlanul munkaszerződésben kell megállapodnia a távmunkavégzésben, amely irányadó az újonnan bevezetett részbeni távmunkavégzésre is.
Boris Johnson az Egyesült Királyság miniszterelnöke nem tervez új korlátozásokat bevezetni az országban, az omikron-variáns egyre gyorsabb terjedése ellenére sem. Skócia attól fél, hogy az új koronavírus-változat már dominánssá vált a területén.
A járvány után is megmarad a hibrid munkavégzés, a kérdés csak az, melyik cégnél pontosan hogyan. Csapatról csapatra kell újraszervezni a munkahelyeket az új elvárások mentén, amelyeket főként a fiatal generáció tagjai támasztanak.
Elsőként a nagy tanácsadó cégek közül az Egyesült Államokban, a PwC megengedte az ügyfelekkel foglalkozó az összes, mintegy 40 ezer alkalmazottjának, hogy tartósan otthonról dolgozzanak teljes munkaidőben, illetve onnan, ahonnan csak akarnak. Cserébe havonta legfeljebb három alkalommal kell bemenniük az irodába olyankor, amikor fontos csapatmegbeszélések, ügyféltalálkozók, vagy irodai tanulási programok vannak. A legalább 10-15 ezer embert érdeklő kedvező felajánlás árnyoldala, hogy ha alacsonyabb megélhetési költségű helyre költözik (onnan dolgozik) az alkalmazott, akkor ehhez igazodva a fizetése is csökkenhet.
Közel minden negyedik felsővezető elbocsátott már dolgozót egy videó vagy audiomegbeszélésen elkövetett baklövés miatt – számol be egy felmérés eredményeire hivatkozva a Bloomberg.
Egyre több cég és vezető ismeri el, hogy nem a jelenléten múlik az elvégzett munka minősége és mennyisége, sok munkavállaló pedig olyannyira ragaszkodik a home office lehetőségéhez, hogy akár munkahelyet is váltana. A megoldást a jól működő hibrid rendszer jelenti, ám ehhez alaposan kidolgozott keretekre van szükség, ami hosszú távon is segíti a munkavállaló és a munkáltató közötti partneri viszony erősödését.
Egy új felmérés szerint 65%-a azoknak, akik szerint munkájukat teljes egészében el lehet végezni otthonról is, hajlandó lenne 5%-os fizetéscsökkenést is bevállalni, ha otthonról dolgozhatna – számol be a hírről a Bloomberg.
A továbbra is meredeken emelkedő holland koronavírus-fertőzési adatok miatt a hágai kormány hétfőn arra szólította fel állampolgárait, amennyiben megoldható dolgozzanak újra otthonról. Az ország egésze várhatóan sötétvörös besorolást kap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központnak (ECDC) a fertőzöttséget mutató térképén.
Az irodapiacon egy nagyon pozitív trendet tört meg a koronavírus, az irodapiaci kihasználatlanság Európa legtöbb fővárosában lefelé haladt, ami a mostani egészségügyi krízis hatására emelkedni kezdett, de még mindig jelentősen alacsonyabb, mint a 2008-as válság után volt. Budapesten ez jelenleg 8,93 százalék. A piac jövőjét nézve indokolt az optimizmus, de a fenntarthatóság kérdése kapcsán még számos tennivaló akad. Hogy mi várható az irodapiacon a következő években és hogyan érvényesül a fenntarthatóság, arról a Portfolio FM & Hybrid Office 2021 konferenciáján Borbély Gábor MRICS, a CBRE kutatási igazgatója és Buday-Malik Adrienn, az ÉMI Nonprofit Kft. innovációért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt.